Nagyon fontos dolog, hogy aki megfelelően tapasztalja, és megfelelően érzi az energiákat, ő nem csak érezni képes azokat, hanem irányítani is, bár ettől nagyon sokan félnek, és abnormálisnak tartják, de be kell vallani, hogy ugyan ez egyáltalán nem az, hiszen aki ebben hisz, és nyitott, könnyen meg is tudja akár tanulni. Ehhez, hogy valaki képes legyen energiát irányítani egy egyszerű gyakorlatot szoktunk csinálni, ami pedig nem más, mint egy átátszó üveg tálba hideg vizet engedünk, majd a közepébe egy kis boros vagy pezsgős parafadugót helyezünk. Onnanstól pedig mehet a koncentrációs gyakorlat, ugyanis meg kell mozgatni az energiád irányításával a parafadugót. Nos ez elsőre, és sokszor sokadszorra sem sikerül, de nem szabad feladni.
Month: April 2023
Filmek
Az energiákat nem csak a zenéken keresztül tudjuk olyan minőségi kapcsolattal és áttéléssel átvenni, mint például ahogyan nem csak a festményeken sem, ugyanis rendhagyó érzelmeket ezáltal energiákat válthatnak ki belőlünk a filmek is. Nem véletlen, és gondolom ismerős is, hogy vannak filmek, amiknek az egyik részében jól szórakozunk, jókat nevetünk, mert igazán jó és poénos az előadás, pozitív töltetűek leszünk, majdan egyik pillanatról a másikra pedig jön egy negatívabb hangvételű rész, melynek tekintetében a magas energia és rezgészint hirtelen alább hagy és sokkal drámaibb vagy dramatikusabb lesz az ember, már már szinte síráshoz közeli állapotba is kerülhet. Nos itt is látszik, hogy ezek is energiát közvetítenek számunkra.
Energiák kifejezése a zenében
Biztosan nagyon sokan tudjátok, hogy a zenék is, ahogyan a filmek is képesek érzéseket és érzelmeket kiváltani az emberből. Nos ami azt illeti ezeket az érzéseket az abba fektetett energiák képesek kiváltani belőlünk nem csak jókedvű, boldogságot sugárzó pozitív töltetű zenék vannak, hanem sajnos akadnak negatív töltetűek is, de mindezek mellett vannak olyan zenék, amik elősegítik a belső nyugalmat, vagy éppenséggel olyan energiákat sugároznak magukból, amelyek segítik mondjuk az önbizalmunkat, vagy megtalálni azt a célt, amiért az ember kűzd. Nos ezek mind mind energia tölteek, annak függvényében lesz pozitív vagy negatív, hogy milyennek kreálják, és belőlünk mit vált ki. Ugyan nagyon sokan nem érzékelik ezt, de a gyermekeknek ez még tökéletesen átjön.
Művészet – spirituális energiák kapcsolódása
Nagyon sokan azt gondolják, hogy az ember az energiákat csak befogadni, és közvetíteni képes, kimutatni azokat pedig nem, holott ez egyáltalán nem igaz, sőt, ami azt illeti az igazság az, hogy az ember nagyon is képes ki fejezni az éppen rá kapcsolódott energiákat, hiszen a művészet is egy olyan dolog, amiben ki tudja ezt fejezni. Nem csak a művészet, hiszen nem mindenki képes jól rajzolni vagy festeni, maga a zene is egy jó ómen, az ember nem mindegy hogy pozitív vagy negatív hangvételű zenét hallgat, avagy éppen kreál. Ámbáron leginkább mégis azt gondolom, hogy a festészet az, amiben a leginkább meg tud nyilvánulni, hiszen ahogy a spiritualitás is egy hullámzó völgy, úgy a festmény elkészítése is az.
Lift meditáció
Ahogyan már régebben említettem nagyon sok féle meditációs gyakorlat létezik. Most igyekszem megismertetni veletek azokat a meditációs formákat, amivel kezdőként is könnyebben tudtok gyakorolni, haladóként pedig könnyen tudtok bánni, nem utolsó sorban a profiknak is hasznos lehet, mert már igaz, hogy minden jól megy, de ne feledd, hogy ismétlés a tudás anyja. Nos tehát amit nagyon fontos tudni, hogy a lift meditáció mélyen lefele visz, önmagunk megtalálásához, nagyon fontos, hogy megismerjük Önmagunkat, és azt is, hogy mélyen kik vagyunk mi. Ehhez a legegyszerűbb a meditatív állapot elérése során elképzelni, hogy beszállunk egy liftbe, mely levisz Önmagunkhoz. Jó utazást, és kellemes ismerkedést
Vízesés meditáció
A meditáció valóban nagyon csodálatos dolog, olyan szintekre, és dimenziókra lehet a segítségével eljutni, amit nagyon sokan nem is ismernek. Leginkább, vagy főként nevezném meg itt azt is, hogy számos olyan dolgot tudunk egy meditáció során elvégezni, amit éber álapotban sokkal nehezebb, és sokkal nagyobb energiát igényel, bár az, hogy a bizonyos szintekre az ember eljusson, nagyon sok kitartást igényel. Talán a legismertebb meditációs forma a vízeséses meditáció, mely során egy kisebb vízesés segítségével tisztíthatjuk meg magunkat a negatív energiáktól. Kifejezetten ajánlom azoknak, akik még kezdők a meditáció terén, de nyitottak az új dolgokra, nem mellesleg gyakorlás, és pozitívum is tud lenni, amennyiben végbe megy a tisztító folyamat.
Angyalokról
Ha már a démonokról, és a démoni hierarchiáról szó esett, akkor ne felejtsük el az angyalokat sem. Nagyon sokan azt mondják, hogy az angyalok köztünk is járnak, hát ezzel sokat nem tévednek, hiszen nagyon sokan kérik az Ő segítségüket. Máris kiderült az, hogy az emberek felett de Isten alatt állnak a hierarchián. Isten segítői, és az ő felhatalmazhására segítik az embereket. Nos az embereknek alapból van egy őrangyaluk, tehát az angyalokon bellül az úgymond leggyengébb angyalok a őrangyalok, és vannak még arkangyalok is, ez a hét fő angyal, aki a hierarchia tetején helyezkedik el. Az angyalok láthatatlan lények, bár alakot ölthetnek, de a földön ezt nem teszik meg.
Démonokról
Bár talán nem a leginkább helytálló a kép, de az biztos, hogy ahogyan léteznek angyalok, úgy léteznek démonok is. Nos egykor ők is angyalok voltak, nem véletlen jelző a bukott angyalok megszólítás sem, hiszen egykori angyalok, akik fellázadtak a ,mennyek országa ellen. Ez jelenti tehát azt, hogy hasonlóan működnek, mint az angyalok, bár a démonok nagyon nagy része alakváltó is. Ezekről részletesebben majd még nagyon szívesen mesélek. Negatív energiák mellett amit nagyon sokan nem tudnak, pozitív energiákkal is képesek kontaktálni, és nem csak rosszat, jót is tudnak tenni. Náluk is létezik egyfajta hierarchia- ahogyan ez megvan az angyaloknál is, tehát nagyon hasonlóan működnek valóban.