Érzelmi érintettség – Záró rész

Az ember igazából sok lehet olyan érzelmi lelki dolgot, amivel igazából tiszta akaratából, vagy akaratán kívül, de nagyon is fontos a számára, hogy siekeresn be tudjon valakit folyásolni. Ahogyan említettem is, az sem mindegy, hogy az ember tiszta akaratából teszi-e ezt az érintettséget, avagy nem. Mindezek is jó ha tudod, hogy nem csak szavakkal lehet befolyásolni az embereket, hanem cselekedetekkel is, ilyen ez pl más, mint a szándékos akaratokkal, befolyásolás művészetét alkalmazva, ilyen például az agykontroll is, ami azt jelenti, hogy nem javaslom a használatot, hiszen egyáltalán nem etikus dolog, és semmiképpen nem javallott használni, csak ha muszáj, de úgy sema legetikusabb dolog. 

Érzelmi érintettség III.

Nos ami azt illeti az érzelmi befolyásolás nagyon is olyan dolog, amit nem etikus használni, ámbáron ahogyan azt már nagyon okszor elmondtam, nem minden esetben úgy használja az ember, hogy azt szándékozza, hanem azt, hogy az ember alapvetően nem szeretne máshoz negatívan állni, hanem az ember észervétlenül a tudatalatti csodálatos részeként alkalmazza ezeket a tecnikákat annak érdekében, hogy minnél több és minél jobban sikereket érhessen el. Az ember szeret sikeres lenni, és sajnos, vagy nem sajnos az igazat megvallva nagyon siker orientált ember tud lenni vagy legalábbis szeretne lenni az ember, így ennek érdekében ezeket az érzelmi lelki befolyásolásokat az ember képes minden áron alkalmazni.

Érzelmi érintettség II.

Nem csak olyan esetben tehetjük meg ezeket az érdekes érzelmi befolyásolásokat, amikor az ember nem is tud róla, vagy szinte mondhatni észre sem veszi, hanem abban az esetben is, amikor szándékosan hatni akarunk a másik félre, befolyásolni a dönését.

Ilyen esetben szokták alkalmazni az emberek ezeket a befolyásolási trükköket, amikor azt mondjuk, hogy ha ezt a dolgot nem teszed meg, vagy nem úgy teszed meg ahogy én szeretném, akkor kárt teszek magamban, vagy egyszerűen csak, mivel tudjuk, hogy a másik félnek bizony fontosak vagyunk, így ha azt mondjuk neki, vagy azt halljuk másól, hpgy ha nem így lesz, akkor elmegyek, azzal is befolyásolunk éppen.

Érzelmi befolyásolás

Nos az ember akaratán kívül megteszi, még abban az esetben is, ha nem tud rla, hiszen a tudatalatti varázslatos képessége erre is hivatott. Szóval az érzelmi befolyásolásnak nagyon sok fajtája van. Ami azt illeti, nagyon sokan nem is tudják, hogy az egykontroll egyik sikeres és könnyen alkalmazandó válfajai közé tartoznak. Bár jelzem, nagyon nem etikus, ezért ha van rá módunk és lehetőségünk, ne is csináljuk.

Ugye azt tudja mindenki, hogy érzelmileg csak azt tudjuk befolyásolni, aki közel áll hozzánk. Az elsődleges és legismertebb ilyen befolyásolási módszer amikor azt mondjuk, hogy ha ezt nem teszed meg, akkor nem szeretsz, vagy nem vagyok neked fontos. Mivel a félkésztetést érez, hogy bizonyítsa szeretetét, így sajnos kénytelen lesz megtenni, mert késztetést és bizonyítási vágyat érez.