Negatív energiák felszámolása

Nos azokat a negatív energiákat, amik az ember körül vannak. Nagyon sokszor nagyon nehéz felszámolni pontosan amiatt, mert nehezen vesszük észre őket. Azt gondoljuk, hogy ez egy természetes fáradtság, fáradékonyság, rossz kedvű rossz közérzet miatt van, közben pedig egy olyan negatív energia halmaz vagy olyan negatív. Komolyabb van körülöttünk, amit már érdemes lenne kitisztítani. Amikor felismerjük, hogy negatív energia vesz minket körül, akkor annak a megtisztítására már sokkal egyszerűbb, számos módszer szerepel és található már képesek vagyunk ugyanis energetikailag tisztítani magunkat millió féleképpen. Akár egy gyertya segítségével. Akár szeánszok segítségével akár gondolati síkon. A tisztítást mindenféleképpen nagyon fontos, hogy olyan személy végezze, aki ért is hozzá, mert hogyha esetleg egy olyan személy végzi, aki nem kifejezetten ért hozzá, akkor akár még rosszul is elsülhet.

Negatív energiák körülötted

Ha már a lakásban sikerül megismerni, illetve megtalálni a nagyobb negatív energia forrásokat, akkor azt gondolom, hogy itt az ideje annak is, hogy ne csak a lakásban, és a környezetünkben lévő negatív energiákat vegyük észre, hanem tapasztaljuk meg a magunk energetikájában lévő rosszat is. nagyon sokan nem is tudják, de nagyon sokszor van az, hogy az ember saját magát blokkolja negatív energiákkal. Gondoljunk csak bele. Legtöbb esetben ugyanis, amikor negatív dolgokra gondolunk, azoktól félünk, tartunk, vagy csak rá koncentrálunk, óhatatlan, hogy fogságul ejtsen maga az érzet, és ezáltal magunknak okozzunk egy negatív energetikát. Ebből olykor nagyon is nehéz kimászni, de azt gondolom, ha egy kicsit figyelünk erre jobban, már építkezhetünk belőle.

Negatív energiák a lakásban

Nagyon sokszor az ember észre sem veszi azt, hogy mennyi negatív energia van a lakásában. Egyszerűen csak arra figyel fel, hogy elkezd egy negatív hullámon siklani az embernek az élete, és minden olyan negatív, olyan szürkés felhős lesz körülöttünk. A problémás és a homályosság tulajdonképpen pontosan amiatt van, mert a negatív energia Nemcsak mindig belőlünk vagy a látogatóból fakadhat, hanem kifejezetten az is előfordulhat, hogy egy olyan negatív energiaforrás van a lakásban, ami kifejezetten egy góc általában ilyenek. Azok a törött tárgyak vagy törött dolgok, amiket a lakásban tárolhatunk, esetleg meg is ragasztottunk már. Azért tároljuk, mert valamit jelent számunkra, viszont el van törve. Mindenféleképpen érdemes ezeket a tárgyakat kidobni, bármennyire is közel állnak hozzánk, hiszen a törött tárgyak teljes mértékben negatív energiákat vonzanak maguk után.

Tojás héj

Nos a tojáshéjat nagyon sokan nem használják fel, inkább kidobják otthon viszont nagyon sokan nem is tudják, vagy nem is ismerik azt, hogy mennyire áll sok pozitív tulajdonsága van a tojáshéj nak. Alapvetően kezdjük ott, hogy tele van kálciummal egy nyílt kalciumforrás, nagyon sok csonterősítő vagy csonti. Itt esetleg porcerősítő vagy porcépítő alapja a tojáshéj a megtisztítás után érdemes egy 10 percig forrásban lévő vízben főzni, majd mindezek után ha ez megtörtént, akkor le kell tisztítani, ki kell szárítani és porrá kell őrölni. Ezt át kell szitálni. Ezt alkalmazva ezt a finom kalcium port használhatjuk az ételeinkben használhatjuk igazából italaink khoz adva csont erősítőként viszont, hogyha ezt a finomra őrölt tojást sport ecettel vegyítjük, akkor ennek a sűrű masszából. Egy olyan fájdalomcsillapító krémet kapunk vagy pasztát tulajdonképpen, amit a külsőleges fájdalmakra vagy bántalmakra tudunk kenni, illetve használni.

Szeretlek szó nem kifejezése

Vannak olyan alkalmak, amikor az ember egyáltalán nem fejezi ki azt az érzelmet, amit érez. Ez nem feltétlenül azért van, mert nem tudja kimondani, hanem nem tartja fontosnak, vagy nem tartja alkalmasnak a szituációt vagy az időpontot. Egyáltalán arra néha vannak olyanok, hogy az ember nem meri kimondani a gondolatait pontosan amiatt, mert fél attól. Hogy ezt félreértik vagy esetleg Nem viszonozzák ezt az érzelmet. Pontosan emiatt is nem meri elmondani amit érez. Én azt gondolom, hogy minden esetben nagyon fontos az, hogy az ember elmondja a gondolatait és az érzelmeit. A másik félnek azért, hogy tisztában legyen azzal a másik személy is, valamint ez nagy kihatással van arra, hogy érezze azt az energiát, amit mi is küldünk. És áramlatok felé folyamatosan.v

Érzelem kimutatásként

Nos ahogyan azt már korábban is említettem nektek a szeretlek szónak nagyon sokféle lehetséges változata lehet. Létezik olyan hogy valaki azért mondja a másiknak hogy szereti mert valóban kedveli őt vagy esetleg komolyabb erősebb érzelmi kötődés vagy kötelék köti az adott felet ti a másikhoz lehet egy szimpla emberi kapcsolat is ez. Viszont általánosságában az emberek akkor fejezik ki az érzelmeiket amikor érzelmi kötődéssel tehát lelki kötődéssel érzék ezt a szeretetet vagyis sokkal ismertebb szó lehet az hogy szeretlek szóval fejezik ki az érzelmi szerelmüket. Legfőképpen azt mondanám hogy ez a leggyakoribb változata ennek a szónak természetesen más esetekben is lehet használni ezt a szót de azt gondolom hogy akkor ezt sokkal ritkábban alkalmazzuk

Szeretlek szó változatai

Nos nem volt olyan egyszerű megírni ezt a bejegyzést, hiszen ami azt illeti, nagyon sok ember azt gondolja, hogy az az ember, aki valakinek azt mondja, hogy szeretlek az igazából egy általános. Szó. Egy érzelem, amit kifejezésünk alapvetően ez így is van, érzelmet fejezünk ki ezzel a szóval viszont szeretlek szónak rengeteg változata vagy válfaja van erről szeretnék majd a későbbiekben beszélni egy kicsit nektek, illetve arról is, hogy az energetikailag hogy hat, avagy hogy nem hat ránk. Alapvetően általánosságban az emberek. Ha nem utálják egymást, akkor abban az esetben kedvelik. Tehát van egy bizonyos embertársai embertársaink felei, tisztelet szeretet. Ez az a szeretet vagy tisztelet, amit általában nem mondunk ki azonnal, hanem automatikusan ezt adjuk általánosságban és abban az esetben, hogyha ezt kihasználják. Akkor természetesen ezt nem nyújtjuk a másik felé.

Csodálkozás

A csodálkozás egy olyan emberi dolog, amit igazából mindannyian művelünk, még abban az esetben is, hogyha nem szeretnénk mindenáron valamin elcsodálkoznak. Néha előfordul az, hogy mégis meglepődünk. Lehet ezek olyan dolgokon vagy olyan embereken, amiket igazán nem találunk. Átlagosnak pont, hogy inkább átlagon felülinek látjuk azt. Nos, amikor egy csecsemőt először látunk, akkor akarva akaratlanul megcsodáljuk őt. Nagyon sokan ezt hívják szemmel verések egyébként, de ez nem összekeverendő az igazi szemmel veréssel. A csodálkozás tulajdonképpen az, hogy amikor egy gyermeket például megcsodálhatunk egy újszülött vagy. Először látott gyermek esetében. Ennek az eseménynek kifejezetten. Elszenvedő alanya az a gyermek, aki még nincs megkeresztelve. Ilyenkor, hogyha valaki megcsinál egy gyermeket, akkor az a gyermek nem tud aludni, álmos lesz, de az alvásra nem fog menni. Ez sajnos tudat alatt végezzük, tehát nem befolyásoljuk be, vagy nem tudjuk befolyásolni. Nagyon közeli hozzátartozói is megcsinálhatja egyébként a gyermeket. Alapvetően ez teljesen kívül áll az energiáinktól.