Mi tesz igazán emberré minket?

Nagyon sokszor foglalkoztat ez a kérdés és ugyan tudom, hogy az evolúció során nagyon sok minden elválasztott minket az állatoktól, mégis nagyon sok olyan van, ami sokkal inkább arra figyelmet minket, hogy egy kicsit jobban kellene figyelni a másikra. Hogy itt most pontosan mire gondolok, az nem más, mint hogy minket például persze elkülönít az állatoktól a viselkedésünk, ezáltal az is, hogy számos esetben mi emberek késpesek és hajlandóak vagyun tiszteletet adni, ám ez nem mindig megy az állatok között. Vannak még mindig azonban olyan helyzetek, amikor is az ember nem minden esetben adja meg a tiszteletet, ilydnkor szoktam pl azon elgondolkozni, hogy vajon az olyan személy miért nem integrálódott még annyira, hogy fel tudja mérni ezt ésszel.

Stressz lefolyása

Nagyon sokszor az ember saját magán észre sem veszi azt, hogy sokkal feszültebb paszban van, mint egyébképpen szokott lenni. Ilyen ez, amikor például az ember nem alszik jól, vagy nem piheni ki magát. Ilyen esetben általában az ember nem veszi észre, hogy sokkal feszültebb, mint alapvetően lenni szokott. Ám nagyon sok olyan eset is van, amikor az ember valóban tudja, hogy feszült, de megpróbálja ezt elzárni, avagy elrejteni a külvilág elől, pontosan annak érdekében, hogy az emberekdt ne érintse meg a negatív energiájával. Sokszor ez sikerülhet ugyan, de a legtöbb esetben sajnos egyáltalán nem, és ez miatt is van az, hogy amikor az ember sokáig nyomja el magában a negatív dolgokat, előbb vagy utóbb kitör belőle a lassú lefolyású stressz.

Mindig van…

Az ember akarva akaratlanul, de sokszor akaratán kívül nagyon el tud kezdődni abban az esetben, amikor azt érzi, hogy nincs hogyan tovább, mert amikor elindulunk, egy úton lehet az az út lejtős hirtelen dombos. Még csak csak megmásszuk a dombokat kisebb nagyobb dombocska fákat. Utána bejutunk a völgyekbe, onnan is csak csak kimászunk, de amikor egy olyan nagy akadályt elénk, hogy kifejezetten nem tudunk mit csinálni, nem tudjuk megmászni azt a hegyet, akkor általában az emberek megállnak. Gondolkoznak, és végül arra a döntésre jutnak, hogy feladják azt. Nos ne felejtsük el, hogy mindig van egy út, de mindig van egy másik út is, és van egy nagyon jó mondás, hogy minden út oda vezet, ahova el szeretnénk jutni. Ha belegondoltunk már abba, hogyha elénk kerül egy akadály és nem akarjuk átmászni, mert nincs rá erőnk energiánk, akkor próbáljuk meg azt az akadályt megkerülni, és abban az esetben, ha megkerüljük azt az akadályt. Akkor nincs előttünk és visszatérhetünk arra az útra. Nem az a fontos, hogy letérünk az útról, hanem az, hogy milyen cél miatt térünk le az útról.

Érdemes határokat húzni?

Nos nagyon érdekes téma és nagyon érdekes kérdés. Érdemes e határokat húzni az embernek, mert alapvetően, hogyha mélyebben belegondolunk és jobban belenézünk a dolgokba, akkor beláthatjuk azt, hogy a meghúzott határainkon túl szárnyalnak a képességeink és maga a tudatunk azok a határok, amiket ő meghozunk magunknak. Az erkölcsi vallási politika. Vagy egyéb nézetek miatt történnek meg ezek a határok meghúzása viszont, hogyha ezeket a nézeteinket megpróbáljuk elkülöníteni a spiritualitásról, és szeretnénk egy kicsit túlszárnyalni a saját képességeinket vagy lehetőségeinket, akkor mindenféleképpen ezeket a határokat érdemes egy kicsit szolidabb fogni. Tehát nem szabad olyan szigorúan tartani, vagy esetleg felbontani addig, amíg megpróbáljuk elérni azt a tudatállapotot vagy tudati szintet, ahol a cselekvő képességünk van, hiszen sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. Csak az egyetlen egy dolog, ami gátol minket. Annak a dolognak az elérésében, amit szeretnénk elérni, de nagyon nehézkesen megy, vagy nem tudjuk nem más, mint ahogy korábban említettem, a határaink természetesen nem azt mondom, hogy semmiféleképpen ne legyenek határaink és határtalanul erkölcstelenül viselkedjünk, hiszen ez egyáltalán nem pozitív dolog, és nem is támogatom. Viszont a határokat érdemes egy kicsit lazábbra venni.

Képes vagyok a gondolatommal teremteni?

Nos nagyon sokan nem hisznek igazán ebben a témában addig, amíg meg nem tapasztalják ezt a jelenséget, ami nem más, mint a gondolat hatalmas és csodálatos ereje, ami olyan energiákat képvisel, hogy képes kivetülni a fizikális síkra, hiszen a gondolat teremtő energiája nagyon magas. Nincs kifejezetten összefüggésben az energetikája olyan dolgokkal, mint a holdfázisok például, ám mindezek vannak olyan magas és olyan pontos szinten, hogy az adott gondolat úgy hat az Univerzumra, akár egy teremtő erő. Pontosan ez miatt is tudunk viszonylag könnyen alkotni. Ha van egy kis ismeretünk, akkor azt is tudjuk, hogy az Univerzum sokkal hamarabb hallja meg a negatív dolgokat, mint a pozitívat, pontosan ez miatt nehezebb jó dolgokat teremteni.

Gondolataink negatív ereje

Nos nagyon sokan nem is tudnak arról, hogy a gondolataink mennyire is befolyásolják a kedvünket. Ha folyamatosan csak a negatív dolgok és gondolatok vannak benned, akkor folyamatosan negatív kivetülése lesz ennek, ezáltal természetesen negatív energia és kisugárzás lesz rajtunk úrrá. Nos ez ellen csak és kizárólag úgy tudunk tenni, amennyiben nem mindig negatívan gondolkozunk, hanem megpróbáljuk azt, hogy pozitív nézetű és gondolkozásúak leszünk. Ez a pozitivitás be fogja olyan szinten folyásolni az életünket, ami által nem negatív energiákat szabadalmaztatunk fel magunk körül, hanem pozitívat. Emiatt is nagyon fontos az, hogy mit, és hogyan valamint hogy mikor gondolunk, hiszen ez kihatással van ránk, és természetesen az Univerzumra is, ami vissza fog tükrözni életünkbe.

Negatív lerakódott energia

Negatív energiát nagyon sokon mindenhonnan össze tudunk szedni. Alapvetően általánosságban könnyen ránk tud ragadni más embereknek az olyan negatív energiája, amit szinte már észre sem vesz magán. Vannak olyan emberek, akik próbálnak pozitívak lenni, viszont negatív energiát sugároznak. Ez amiatt van, mert olyan lerakódott negatív energetikával rendelkeznek, amit már önmaguk tulajdonképpen észre sem vesznek. Pontosan emiatt is van az, hogy ilyen esetben nagyon könnyen tudjuk átvenni vagy felvenni tőlük ezt a negatív energiát. Ezért is nagyon fontos az, hogy az ember mindig kellőképpen odafigyeljen arra, hogy ne vegye át mások energiáját, sokkal inkább tiszta, friss, pozitív energiát szívjon magába. Tudom, ez sajnos nem mindig egyszerű, és pontosan emiatt is érdemes reggelente meditációval és pozitív energia feltöltéssel kezdeni a napot.

Elhunyt szerettünk energiája

Nos ami azt illeti, alapjáraton az elhunyt személy, akit szerettünk, teljesen más lélek típus, mint amit a földön megtestesített, ugyanis a földön megtestesített személyiségét mi ismertük és szerettük. Viszont maga a lelkülete egy teljesen más viselkedés. Tendenciát képvisel neki mi nem vagyunk a rokona hozzátartozója. Igazából szeret minket, viszont az a folyamat, amiben minden ember véghez megy, azon ő és egy egyik fázison a másikra átlépve teljes mértékben el tud minket engedni jó esetben. Pontosan emiatt is, hogyha egy elhunyt szerettünk energiáját, szeretnénk megtisztítani magunkat. Az nagyon fontos dolog, hiszen alapvetően negatív energiával távoznak ezek a szellemvilágba ezek a lelkek. Úgyhogy mindenféleképpen nagyon fontos, hogy az ember használjon sót, fokhagymát a tisztításhoz. Akár a felmosó vízben szoktunk tenni sót pontosan annak érdekében, hogy a negatív energiákat felmosók kitakarítjuk a lakásból.