Az elengedés nem veszteség, hanem felszabadulás. Amikor ragaszkodunk valamihez – egy múló érzelemhez, egy kapcsolathoz vagy egy régi mintához –, valójában saját lelkünket láncoljuk meg. Az univerzum törvénye szerint minden változik, és az élet folyamatos áramlás. Ha nem merjük elengedni azt, ami már nem szolgál minket, akkor saját fejlődésünket gátoljuk.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy elfelejtünk vagy megtagadunk valamit, hanem hogy szeretettel elismerjük a múlt szerepét, és hálával továbblépünk. Minél inkább ragaszkodunk, annál inkább félelemből cselekszünk, és távolodunk valódi önmagunktól. Amikor viszont megtanulunk bízni a sorsunkban, ráébredünk, hogy minden, ami távozik, helyet készít valami újnak.
Az elengedés a bizalom aktusa. Azt üzeni az univerzumnak, hogy hiszünk benne, és megengedjük, hogy a legjobb dolgok bontakozzanak ki az életünkben. Amikor megnyitjuk a szívünket, és szeretettel engedjük el a múlt terheit, a lelkünk végre felszabadul, és könnyedén áramlik együtt az élet végtelen ritmusával.
