Az időtlenség nem az idő tagadása, hanem a lélek emlékezete arra a valóságra, ahol az idő nem uralkodik – csak a jelenlét létezik. A mindennapi életben az idő lineárisnak tűnik: múlt, jelen és jövő fonódik össze, ám spirituális szinten a most pillanata az egyetlen kapu, amelyen keresztül az örökkévalóság megélhető. Az időtlenség a tudat kiterjedt állapota, ahol nincs sürgetés, nincs késés, csak lét.
Meditációban, elmélyült imában, szerelemben, alkotásban vagy a természet csendjében gyakran megérintjük ezt a téridőn túli dimenziót. Ilyenkor lecsendesedik az elme, és valami mély, ismerős nyugalom áramlik át rajtunk. Ebben az állapotban a lélek szabadon lélegzik, kapcsolódik a Forráshoz, és emlékezik: örök, határtalan, időtlen.
Az időtlenség nem menekülés, hanem hazatérés. A pillanat szentségén keresztül visszatalálunk ahhoz az állandó jelenléthez, amely mindig is bennünk volt. És ahogy egyre gyakrabban kapcsolódunk ehhez a tudatállapothoz, az élet hétköznapi percei is átszíneződnek – örökkévalóvá válnak.
